Ilyenkor Karácsony környékén mindig előjönnek a régi emlékeim gyerekkoromból. Szerettem azt az érzést, ami körbelengte az egész időszakot. A várakozás, a készülődés, az a lelassulós energia, hópelyhek, nyugalom és izgalom...

Nem mondanám magam vallásosnak egyáltalán, főleg mióta felnőttem és mögé látok sok mindennek, viszont azt tudom, hogy van a szent helyekben, szent épületekben valami monumentális, hatalmas megnyugvás, csend, béke. Bemész egy templomba és valahogy az óriási méretek miatt ennek a hűvös helynek a biztonságos védelme ráül a lényedre.

Minden évben december 24-én a nagymamám elvitt minket egyik közeli templomba és amíg a Jézuska otthon rendezkedett, addig mi sétálgattunk a hóban, és beültünk egy 10 percre a győri Szent Imre templomba.

Aztán mire indultunk hazafelé már sötét volt, látszódtak az ablakban a fények, a karácsonyfák sziluettjei... "Itt is megjött a Jézuska. JAJ ÉS OTT IS... Vajon nálunk is?"

Na ez volt az a pont, amikor kicsit gyorsabban lépkedtünk. Odafelé még nem annyira volt sietős, de hazafelé úgy tűnt az idő is másképp jár. A 80'-as évek elején jártunk.

Picit pörgessük előre az idő kerekét. 2000-2001. Egyre nagyobb ütemben fejlődik minden és amit korábban csak rém történetekben, utópisztikus filmekben, sci-fiben láthattunk, na az kezd megelevenedni.

Információ, érdekesség, reklám, érdekesség, reklám és még egy kis reklám. Közben egy kis reklámszünet, aztán propaganda, politika, érdekesség és reklám. Vásárolj, vásárolj, vegyél fel hitelt, vásárolj hozzá még, mert Karácsony a szeretet ünnepe. Ha szeretsz valakit, akkor vásárolsz neki jó nagy és lehetőleg csillogós és drága cuccokat.

Először csak novemberben, majd októberben, majd szeptemberben indult a Mikulás és a Jézuska. Épphogy elkezdődik az iskola és az őszi szezon, beköszöntenek a "nagyszakállú" csokik, amelyekre viccesen azt mondták régen, hogy tulajdonképpen a húsvéti nyuszikat csomagolták át. Na, de ezt hagyjuk is...

Egyre hamarabb, egyre erősebb nyomás alatt próbálnak tartani minket embereket, mert egyre több pénz kell a megélhetéshez, a boldoguláshoz és a sok-sok ajándék vásárláshoz. Mert a szeretet az az ajándék méretével egyenesen arányos. 50x50x50cm csomag 200 ezer forint értékben az már egész nagy szeretetnek számít, szemben a kis 5x5x10 cm narancs vagy almával, ami "csak" egy gyümölcs. Csak ezt adod? Akkor te nem is szereted a másikat. Remélem érezhető az irónia. Mielőtt még komolyan vennéd, hogy ez a szeretet mércéje...

Bár valószínű ebbe kevesen gondolnak bele úgy igazán mélyen. Vagy ha mégis belegondolsz, nehéz vele harcolni, nehéz mit kezdeni, hisz ez ömlik mindenhonnan.

Megint egy kis nosztalgia és régi sztori. Nagymamám mesélte, hogy amikor ők gyerekek voltak, akkor mennyire tudtak örülni mikor kaptak 1-1 gyümölcsöt a karácsonyfa alatt. Nem is volt az annyira régen. Bár viccesen mondhatjuk, hogy "az előző évszázadban", de azért 70-80 év az az emberiség idejéhez képest nem sok. A technika és szokások fejlődése viszont rettentően begyorsult.

Úgy vettem észre, hogy bár a szeretet ünnepe közeledik, egy vadabb hajsza folyik az ajándékokért. Szeretet nevében, kedvesen tapossák egymást az emberek azért, hogy ezzel december 24-én villoghassanak, hogy "figyeld már mennyire szeretlek". Viszont mikor visszanéztek hány olyan történetet láttok, hogy az utcán egymást fellökik, tapossák, ellökik, ott hagyják az emberek?! Érezhető, tapintható az utcán az a nyomás, amire azt hiszem újabb és újabb alternatív erőműveket lehetne építeni, hiszen a karácsonyi feszültségmérő kiakadt.

Amikor utazom a tömegközlekedésen és taposnak, nyomnak, tolnak, majd kicsit komolyabban odakérdezek: "Hova sietnek ennyire, hiszen 1-2 percen belül érkezik a következő villamos. Inkább egymást taposva, bántva közeledjünk?!" - ilyenkor néznek rám nagy szemekkel, majd mintha mi sem történt volna újra és újra széttaposnak (meg egymást is).

Engem nem érdekel. Ha időpontra megyek, akkor inkább hamarabb elindulok. Ha tele a villamos, akkor van olyan, hogy gyalog megyek inkább vagy várok 1-2 következőt, mert annyira nem éri meg rohannom, hogy utána magas vérnyomással és idegbajjal kezeltessem magam.

Lassítsunk! Lassítsatok! Lassíts Te is kedves olvasóm, mert a világ elrohan melletted!

Tanuljunk a lajhároktól, teknősöktől! :)

Lassíts, mert lassan tényleg ott tartunk majd, hogy a lassítás csodaszámba megy és ez lesz az új kuriózumnak számító szeretetminta.

Ha rohansz, azt fogod észrevenni, hogy nem csak a Karácsony, de az egész életed, a kapcsolataid is elrohannak melletted. Minden, amiért rohantál, hajtottál, tapostál, mögötted lesz és nézed, hogy miért nem érzékelsz ebből semmit a feszültségen kívül.

Persze most mondhatnád, hogy én mit papolok itt, hiszen semmi közöm hozzá. Igazad van és nincs igazad.
Én is beleesek néha ebbe a hibába, én is időnként próbálom felvenni ezt a tempót, de valahol a lelkem mélyén a zsigereimben rettentően bosszant. Ezért is szoktam időnként szólni, ezért is figyelek, ezért is teszek úgy, ahogy szerintem kedvesebb, nyugodtabb, lassabb. "SLOW" mozgalom is innen ered. Lassuljunk le, figyeljük meg a világot! Az érzések is akkor tudnak beérkezni a lényünkbe, ha megállunk, lelassulunk és megfigyeljük!

Miért van közöm hozzá, miért van közöm hozzád? Mert én is itt élek, én is itt közlekedem és úgy érzem ami nekem jó, abból másoknak is szeretnék adni, megmutatni, vagy mondhatnám úgy is, hogy ébreszteni, emlékeztetni. Emlékezz azokra az időszakokra, amikor nyugodtabb volt! Emlékezz arra, amikor csendesebb és lassúbb volt minden! Még a nagyvárosokban is. Ha valamilyen oknál fogva nem volt meg a lehetőséged, vagy esélyed sem arra, hogy kellemes gyerekkorod legyen, mert olyan volt a családod, olyan volt a hangulat, akkor próbáld meg, hogy Te magad kialakítod, úgy rendezed, úgy hozod össze. Megéri hidd el! :)

Hangolódjunk, meditáljunk! Hívjuk meg a szeretet  valódi szellemét! :)

Ilyen szempontból minden vallás, mindenféle hit, belső szellemi munka fókuszáló "gyakorlatai", rituáléi szimpatikusak számomra, mert összegyűlnek az emberek, egy célért, lelassulnak, figyelnek és a szeretet légkörében hangolódnak magukra, egymásra, az Univerzumra, vagy épp Istenre.

Minden nap szánok arra időt, hogy picit lenyugodjak, lélegezzek és szeretettel gondoljak azokra, akik számomra fontosak! Magamat sem hagyom ki, hiszen ha én jól vagyok, akkor körülöttem is jól vannak. Ha én le tudok lassulni, akkor ebből talán másoknak is tudok csepegtetni, vagy önteni.

Emlékezzünk, hogy minden nap szeretet van, minden nap egy újabb kihívás. Ilyen szempontból a Karácsony "csak" egy kiemeltebb ünnep. Miért "csak"? Azért, mert a többi napon is emlékezzünk arra, hogy szeretet van. Bár hívják a szeretet ünnepének, ez egy eléggé félreérthető dolog. Sokan kapaszkodnak ebbe, pedig a szeretetet minden nap lehet ünnepelni. Megélni. Átélni. Adni és kapni. Ha ezt választod...

Május 12-én is megölelheted szeretteidet és adhatsz egy kisebb ajándékot, puszit, ölelést, egy szál virágot, dicséretet. Szeptember 8-án is, "hasraütésszerűen", vagy amikor úgy érzed. Nem csak december 24-én van szeretet, hanem minden nap az lehet. Tőled, tőlünk függ az egész. Az okostelefonod, az okostévéd, az okosfésüd, az okos szomszédod és politikusaink, sőt a papjaink sem tudják jobban, hogy mi kell nekünk! Te tudod mire vágysz! Te tudod mit érzel!

És ami a legfontosabb:
VAN VÁLASZTÁSOD!
Bármit teszel, az a Te választásod!
Erre mindig emlékezz!

Kellemes Ünnepeket kívánok! Ha úgy érzed tetszett az írásom, oszd meg másokkal, szeretettel fogadom! :)

Jani

### bejelentkezés: takacs.janos.istvan@gmail.com
### weboldal: www.tudatalatti-detektiv.hu