"Furcsa bevillanó képek, érzések, energia hullámzások lettek rajtam úrrá. Álmodtam vele, de nem tudtam hova tenni ezt az egészet." - kezdte Kati, mikor felkeresett engem. "Jani, napról napra egyre erősebb lett bennem a félelem, hogy kezdek megőrülni. Ki ez a férfi? Persze tudom azt mondanád erre poénosan, hogy ő Péter... De tudod mire gondolok. Miért jött az életembe? Miért álmodom vele? Miért álmodtam már a találkozásunk előtt is? Miért ez a hatalmas hullámzás? És tudom rengeteget kérdezek, bocsánat, de van még egy kérdésem: mi a frásznak jött az életembe, ha most jól elment, eltűnt, hetek óta nyoma sincs??? Segíts!" - kerek szemekkel nézett rám kérve.

Sóhajtottam egy mélyet, majd pár másodperc után erős és forró energiák rohanták meg a fejemet, fentről. Itt már tudtam, hogy ez egy keményebb történet és a megérzésem azt súgta, hogy át kell majd lapoznunk korábbi időkbe, előző életekbe, mert ennek a kapcsolódásnak nem sok köze van a saját jelenlegi családi mintáihoz. Meglátjuk.

Elmosolyodtam picit, reagálva a sok kérdésre, majd újra komoly pillantásokat vettem Katira.

"Kati, segíthetek. Nézzük meg mi az, amit tudunk. Próbáld meg nekem pár szóban összefoglalni a kapcsolat jellegét. Tudom nem egyszerű ilyen röviden, hisz szereted jól körülírni..." - kezdtem.

Katiról tudni kell, hogy olyan családból jött, ahol nem igazán értették meg, ezért azt tanulta meg, hogy mindent százszor körbe kell magyarázni, talán akkor majd tisztább kép alakul ki róla. Na ez a gondolkodásmód erősen megkeseríti az életét. Nem mellékesen ez itt is egyfajta küzdelem az elemekkel, hisz egy belső nyomozást eléggé korlátozhat a szétmagyarázás, mert a sok agyalás, gondolkodás megöli a megérzéseket és a szabad áramlást...

Sóhajtott ő is egy hatalmasat, majd pár másodpercet várakozott.

"Nézd Jani, akkor megpróbálom röviden..." - zavarában mosolygott egyet. "Péter erős lelkű, magas vékonyabb testalkatú, határozott személyiség. Inkább racionálisabb gondolkodású, de a beszélgetéseink során többször olyan megjegyzéseket tett, amiből azt szűrtem le, hogy benne is vannak ilyen spirituális dolgok. Lehet nem meri megmutatni? Ki tudja." - kezdett belelendülni Kati, már láttam az üvegesedő repkedő tekintetét, amikor közbekérdeztem: "Kati, ha 3 szóval kellene jellemezned a találkozást, mit mondanál?"

"Huh. Álomszerű, gyors, viharos" - reagált Kati. Úgy látom kezd fókuszáltabb lenni. Később meg is köszönte, hogy nem kell mindent halálra magyaráznia, mert rettentően fárasztja a sok értetlen ember. Erre majd másik cikkemben külön kitérek.

"Tulajdonképpen miért vagy itt, mire lennél kíváncsi? Igen, tudom, mondtad, hogy megőrjít már ami zajlik és nem kommunikál veled. És kellemetlen lehet az is, hogy azóta ezzel a hatalmas találkozás élménnyel, hullámzó energiákkal egyedül maradtál, magad keresed a válaszokat. Hallgatlak. Próbáld meg maximum 1-2 rövidebb mondatban elmondani miért vagy itt, mit szeretnél, miért kerestél fel!" - fordultam felé kíváncsi tekintettel, kérdőn, enyhén mosolyogva.

"Tudni akarom mi ez, kik vagyunk egymásnak és miért kellett ez most nekem? Ja és persze arra is választ akarok, hogy mi a fenét kezdjek ezzel az egésszel. Felejtsem el? Vagy várjak? Vagy...." - végül saját magát állította meg Kati, mert rájött, hogy túllépte a két mondatot. Megint elmosolyodott. "Tudom, tudom...kettő..." - felnevetett.

"Nos, akkor kezdjük, menjünk mélyebbre, nézzük meg mi van veletek, hol tart ez az egész kapcsolat, honnan jött, hova tart. A legjobb megértés történeteit fogjuk előhozni, megvizsgálni, hogy tisztázni tudd belül magadat és felszabadulj végre. Sóhajts egy mélyet, majd hunyd le a szemeidet!"

Kati sóhajtott pár mélyebbet, miközben becsukta szemeit. Majd pár másodperc után kinyitotta és rám meredt: "és Jani, mi van, ha nem fogok látni semmit, vagy nem működik???"

Sóhajtottam én is egy mélyet...

"Kati, és mi van, ha ezeket csak azért jutottak eszedbe, mert félsz meglátni, megnézni azt, ami volt? Sóhajts egy mélyet, bízd ide, segítek, vezetlek!"

A tudatalatti amúgy is képes ilyen játékokra. Igyekszik megvédeni minket mindentől, ami a komfortzónán kívül esik. Pusztán önvédelemből. Nem azért, hogy boldogtalanná tegyen, hanem azért, mert  a régi csalódások, félelmek, traumák, hozott félelmek/félreértések és tapasztalások hatására védőfalak alakultak. Ezek automatizált védőfalak. Szokásokká válnak. Tulajdonképpen már a nyomozás, belső utazás ideje alatt is meg kell küzdenünk ezekkel a rosszul betanult szokásokkal.

 Lélegzett pár mélyet, csukott szemmel.

Alig csukta be a szemeit, már bele is pottyant a közepébe. Sejthető volt, hogy a sok feszültség, stressz és egyedül agyalás miatt itt tolult a feje felett a sötét felhő. Sötét felhőnek most a sok kérdőjelet és az ezekre érkező válaszokat nevezem. A félelmek eddig távol tartották elméjétől ezeket a súlyos képeket...

"Látok valamit Jani, egyelőre még homályos a kép...mintha egy szobában lennék, vagy egy kisebb teremben, hatalmas tér van, 5-6 méter belmagasság. Világos van, kezdek élesebben látni. 2 kazettás ablakot is látok. A falak díszesek. Barokkra emlékeztet...talán francia vidéken lehetek."

Megkértem Katit, hogy nézzen jól körül. Ekkor lett figyelmes egy sötét hajú nőre. Egyedül ült a szobában, pompás ruhában. Szomorúság ült az arcán. Odasétált az ablakhoz és nézett kifelé, mintha várna valamit, vagy valakit.

Kati rájött, hogy ez a nő egy régebbi életét mutatja. Kati ebben a jómódú családban, házban élt. Egyedül, mint kiderült. Mikor ránéztünk arra is, hogy mikori történet, akkor kiderült nagyjából 1680-as években lehetett. Kint esett a hó.

"Azt mondtad vársz valakire, vagy valamire. Mit érzel ezzel kapcsolatban?" - vezettem tovább a történetet.

Kati szemei bár csukva voltak, de enyhén remegni kezdett szemhéja és könnyek futottak végig az arcán. "Louis-ra várok. Azt mondta vissza fog jönni. Ennek már 3 éve. 3 év minden áldott nap figyelem az utcákat. Teljesen belebetegedtem. Talán már nem is szeret. Talán már nem is él. Bár arról tudnék biztosan. De mi van, ha mégsem tér vissza többé???" - remegett már a hangja is.

Megkértem Katit, hogy tekintse a történetet kívülállóként, mert ez egy korábbi élete. Elegendő, ha végignézi, ami számára fontos, nem kell, hogy belemenjen. Kihívtam a történetből, a szerepből és moziként néztük tovább.

"Menjünk korábbi évekhez, menjünk oda, amikor Louis-val életedben először találkozol! Menjünk a NAGY találkozáshoz!" - kértem Katit. Megállt egy kicsit, abbamaradt a sírás.

"Egy sötét helyen vagyok, csak egy kis lámpa világít a szobám sarkában. Nagyjából 16 éves lehetek és ábrándozva fekszem az ágyamon. Körbenéztem és azt látom, hogy enyhén nyitva van a szobaajtóm. Mintha kint beszélgetnének. Nem teljesen értem. Közelebb megyek jó? Már ott is vagyok. Rettentő kíváncsi voltam már akkor is. Haha" - hangos kuncogásban tört fel Kati, majd mesélt tovább. "A szüleim azok. Rólam beszélgettek. Most valami nagyon erős szívszorító izgalom van a szívemben. Elkezdett vadul dobogni, de nem jó érzés. Arról beszélgettek, hogy hozzá akarnak adni valakihez feleségül. Édesanyám hangot adott félelmének, miszerint nem biztos hogy ez a kacér kislány örülni fog a hírnek. Apám lecsapta a felvetést. Nem érdekli."

"Első az üzlet és a családi vagyon továbbörökítése. Nem számít mit akar a lányunk. A legjobbat akarom neki és ebben a férfiban majd ő is meg fogja látni ezt. Meglásd! Catherine túl fiatal még ahhoz, hogy eldöntse mi a jó neki. Később meg is köszöni majd. Így lesz. Holnap elmondjuk neki." - hozta meg határozott döntését az apa. Kati akkori apja. Hátborzongató érzés volt a Catherine nevet kimondania, hisz rímmel a mostani nevére, így még ez a nyomógomb is hatással volt rá életeken át.

Megkértem Katit, hogy sóhajtson egy mélyebbet, majd lassan fújja ki.

Lássuk mi történt ezután?

"Egy férfit látok. Kellemes forróságot érzek a mellkasomban. Még ugyanazon az estén jött titokban hozzám. Ez egy másik férfi, nem hozzá akarnak adni a szüleim. Szerelmes vagyok és boldog. És szomorú. Látom, ahogy a férfival azt fontolgatjuk, hogy elszökünk még éjjel. Ez a férfi szintén nemes, de katonai vonalon mozog. Megígérte, hogy kitalál valamit. Most eltűnt a kép és egy másik történet kezd kibontakozni. Áh. Igen. Másnap vagyunk már. Nappali fényt látok, a szüleimmel ülünk egy gyönyörűséges teremben, asztalnál, csodás terítékkel. Várjuk az ebédet éppen, hamarosan felszolgálják. Érződik a levegőben a feszültség. Hogy kezdjük el. Hogy mondjuk el neki. aztán apám nagy levegőt vesz, feláll és bejelentést tesz. Édesanyáddal úgy döntöttünk, hogy hozzáadunk Franzis-hoz. Hatalmas birtokokkal rendelkezik, meglátod boldoggá fog tenni. Már meg is kezdtük az előkészületeket. Jövőhéten tiszteletüket teszik nálunk egy családi ebédre, amikor hivatalosan is megtörténik a lánykérés."

Na itt azt hittem szétdurran Kati arca-szeme a feszültségtől, az idegtől és a sírástól. Látszott, ahogy feszül és tehetetlenségében nem tudja mit csináljon.

"Felpattantam az asztaltól és kifutottam a kertbe. Vissza se néztem. Ekkor láttam, hogy közeleg egy futár. Egy lepecsételt üzenet volt a kezében. Nekem címezték. A szerelmem írta. Gyorsan kibontottam, szinte széjjel téptem izgalmamban. Ám korai volt az öröm. Levélben írt nekem arról, hogy éjjel jöttek érte, be kell vonulnia, mert hamarosan jön a háború és neki ott kell lennie. Ígérte, hogy vissza fog jönni és együtt akar velem lenni. Kérte várjam meg. Írta szeret. Mégis valami rettenetes fájdalom hullámzott végig a testemen. Vagy csalódottság?! Hm. Mi lesz most? Miért nem láthatom? Most cserben hagyott és itt maradhatok ezzel az ismeretlennel, akit rám akarnak erőltetni????" - mondta Catherine, azaz Kati felháborodva és elkeseredve

Kértem újra Katit, hogy sóhajtson egy mélyet és menjünk időben oda, ahol kiderül mi a helyzet.

Ekkor újra látta magát a kiindulópontnál, ahol várakozik, néz kifelé. Viszont már egy plusz emlék is feljött. Hozzáment a családi baráthoz. Belekényszerült, nem tehetett mást. Legalábbis ott, akkor azt érezte, hogy így legalább nem lesz egyedül.

A sors iróniája, hogy az "ismeretlen" gazdag férj, akihez szülei javaslatára és nyomására hozzáment, ő sem volt sokat otthon, mert üzletember lévén járta az országot, világot. Egyedül maradt és várt, várt. A férje fél év alatt talán 1-2 napot volt otthon. A szerelme pedig 3 éve távol. A háborúból pedig folyamatosan jöttek a vadabbnál vadabb történetek, amik Catherine idegeit teljesen felőrölték. Nem számíthatott senkire.

Itt jött el az a pont, amikor Katit megkértem, hogy sóhajtson újra egy mélyet és foglaljuk össze a történetet, majd kössük össze a jelenlegi életével. Izgalmas, mennyire hasonlít a régi és a mostani élete. Mintha egy az egyben áthozta volna és lemásolta volna a sztorit. Fontos megjegyezni, hogy a régi francia életében a szerelmében felismerte Pétert. Az akkori apjában felismerte a mostani apját és nagyapját. Tulajdonképpen megteremtette magának ugyanazt a kapcsolati hálót, csak egy másik időben, másik dimenzióban. Ugyanúgy Péterre vár, aki még levelet sem hagyott hátra. Híre van róla, hisz már fejlett annyira a világ, hogy utána lehet nézni szinte bárkinek, ha nagyon akarunk. Közös ismerősök, internet stb. De még ott sem kapott olyan valódi válaszokat, amely megnyugtatta volna.

"Mit tegyek Jani? Mit tehetek most?" - kérdi Kati könnycseppes szemekkel.

"Most, hogy ezt megnézted tudatosítjuk, hogy ez egy korábbi élet és ennek a régi történetnek a hatására teremtetted meg újra és újra ugyanazt a fájdalmas kapcsolatot, családot. Mindezt arra a tévhitre építve, hogy nincs választásod. A régi életedben erősebb kényszer és nyomás volt rajtad, mert más világ volt az akkori. Kevesen tudtak abból ott és akkor kilépni. Te sem tetted. Viszont elkönyvelted magadban, hogy ez mindig is így lesz és nincs szavad. Neked nem lehet jó, te nem lehetsz boldog és egyedül kell lenned. Ez egy régi tévhit, mondhatnám fogadalomnak is." - vizsgálódtam kedvesen.

Katival ezután pár gyakorlat segítségével átkereteztük a régi történetét, lezártuk és új szokást, új hiedelmeket építettünk annak érdekében, hogy az élete új mederbe kerüljön. Egyik legfontosabb új minta és hiedelem: VAN VÁLASZTÁSOD -> Mindig van választásod. Az már más kérdés, hogy vannak könnyebbnek és vannak nehezebbnek látszó utak is. De ez nem jelenti azt, hogy tehetetlenségben kell élned.

A fókuszát egyre inkább arra kezdtük terelni, hogy mindig a lehetőségeket keresse az adott helyzetben. Nem azt, hogy mi a rossz, hanem hogy mit tud kihozni ebből, ami épp van. Mire jó ez neki, milyen lehetőségeket rejt.

Azóta elteltek hónapok és Kati járt még nálam pár alkalommal, hogy a romokat eltakarítsuk, a figyelmét még pontosabbat önmagára irányítsuk, ezzel is segítve a lelkének öngyógyító folyamatait.

Megköszönte, mert így pár hét után végre sikerült elengednie Pétert. Aki azóta sem jelentkezett, de Kati már tud a saját dolgaival foglalkozni és valami megnyugodott benne mélyen. Rájött, hogy akinek ő igazán fontos, az keresni fogja, foglalkozik vele és jelét is adja. Aki pedig nem, az nem is érdemes arra, hogy foglalkozzon vele.

Rájött arra is, hogy nem azért fájt az eltűnése, mert pótolhatatlan csodás szerelmet hozott Péter és ezzel lelépett, hanem sokkal inkább azért, mert emlékeztette a sok-sok régi elvesztésre, magányra és tehetetlenségre. Össze volt kötve belül...

Köszönöm a figyelmet, köszönöm, hogy végigolvastál és remélem egyszer a te történetedet is bogozhatom, nyomozhatom, fejtegethetem és segíthetek válaszokat, megnyugvást találni! :)

Szép napot kívánok!

Jani

Amennyiben úgy érzed rám bíznád a tudatalattid, élettörténeted, előző életeid nyomozását, vizsgálatát, térképezését, akkor keress fel bátran a következő e-mail címen: takacs.janos.istvan@gmail.com