Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Egyéni és csoportos önismereti lelki tuning, fejlesztés

Reinkarnációs szerelmi szálak avagy emlékszem rád!

"Emlékszel rám? Tudod milyen rég nem találkoztunk? Sok ilyen életünk volt már együtt, ahol ezt az érzést átélhettük, de az előző rosszul végződött. Háborúba hívtak téged és a halál elragadott tőlem" - szemei könnybe lábadtak és érezhető volt a mélyről jövő sírás ereje, energiája, mint valami törpe-forgószél, mégis elemi erővel söpört végig rajtam is. Ekkor már tudtam, hogy igazat beszél.


reinkarnacios-kapcsolatok.jpgBiztosan sokan éreztétek már azt, hogy vannak bizonyos találkozások, amelyek különlegesnek számítanak, hisz már az elejétől kezdve (vagy már előtte) ott lebeg a levegőben az érzés, hogy "én őt ismerem valahonnét". Ez most a félig tudatos embereknél jellemző, hisz éreznek valamit, de nem tudják konkrétan megfogalmazni, hogy honnét, miért stb. Aki tudatosabban is foglalkozik a jelen és korábbi életeivel és elindult az önismeret útján - ami számomra egyenlő azzal, hogy egyre őszintébben néz magába, az akár azt is megláthatja, hogy honnét ismeri a másik személyt. Természetesen az ilyen találkozások legerősebbike az, amikor párkapcsolat, szerelmi szál, elvarratlan házasság és ehhez hasonló közeli kapcsolat volt korábban. Az elvarratlan szálak könnyen átszivárognak ebbe az életbe, hisz az élet így van összerakva.

Az univerzális törvények szerint minden halad a tökéletesség és a rend felé. Azaz a rendező elv alapján igyekszik elsimítani az élet a ráncokat. Megoldatlan életérzést hoztál át magaddal? Biztosan találkozni fogsz olyan személyekkel, akik segítenek tisztázni a benned zajló érzelmeket.

Meglátod a szemeit, egy mozdulatát, vagy esetleg olyan a hangja, az ölelése, ami felébreszti benned a régi emlékeket. Nem egyszerű, tudom, hisz én is megtapasztalhattam már az ilyen jellegű találkozásokat.

Ezek azok a "véletlen" találkozások, melyek spontán ébresztő jelleggel bírnak. És ahogy eddig megfigyeltem ezt elég kevesen tudják feldolgozni, bár próbálkozni mindenki próbálkozik. A megmagyarázással sokszor még rosszabb helyzetet lehet teremteni a két ember között.

Fő kérdés, amivel megtaláltak már rengeteg alkalommal:

mi ez az érzés? Szerelem? Most érezzük? Vagy ez valami más, több ennél?

Tudom ezek furcsa kérdések, hogy ha most érzi, miért kérdezi meg, hogy most érzi-e? Aki átélt olyan találkozást, ahol a két fél már előző életeiben találkozott és közelebbi kapcsolatban is volt, az tudja, hogy a jelenlegi életben akár sokkoló is lehet az ilyen jellegű érintkezés, hiszen hatalmas robbanással tör elő a felismerés: "ISMERLEK".

elozo-eletek.jpgAz "ismerlek" aha élménye annyira erős tud lenni, hogy akár napokig vagy hetekig is padlóra küldheti a párocskát, hisz nem tudnak mit kezdeni az energia lökettel. Látszólag felemel és lebegtet, de közben mégis lehúz, hisz ezer kérdés merül fel út közben. Ebből csak egyik az, hogy "most érezzük?" - de ilyenek jöhetnek még, hogy "ki vagy te nekem?" - "ez az érzés nem lehetséges, hisz épp csak megláttalak..." - mégis összecseng az összes ilyen találkozásnál, hogy mély megnyugvás kíséri az eseményt, egyfajta "révbe értem" érzés, ahol két olyan ember találkozik, akik már sokszor voltak együtt több kevesebb sikerrel, és most újra nekifuthatnak.

Kihangsúlyoznék valamit: az esetek nagy részében a férfi és nő beleesik abba a hibába és csapdába, hogy szerelmi kapcsolatot kezd, mert azt hiszi ez szerelem, aztán később derül csak ki, hogy ez valami teljesen más és "hát te meg ki a fene vagy, hogy kerültem bele ebbe az egészbe?"

Ezért nem szoktam szeretni, ha valaki csupán kíváncsiságból kutakodik az előző életeiben, mert akár egyedül is kinyithat olyan kapukat, amit aztán egyedül szinte biztos, hogy nem fog tudni bezárni. Aztán minél több beszűrődés és átszűrődés keletkezik más dimenziókból, annál nehezebb a valós életet minőségi formában élnie.

Kis magyarázat az előbbihez: amikor azt írtam, hogy "más dimenziókból", akkor a tudat rétegeire gondoltam, hisz nézhetjük a tér dimenzióit, ami időtől függetlenül létezik egymásra épülve, egymásba fordulva és nézhetjük a tudati emlékeket, a lélek emlékeit is. A lélek emlékezetéből is elővehetünk olyan emlékképeket, melyek ránk vonatkoznak, de van ebben az egészben egy hatalmas csapda, amit külső szakember felügyelete nélkül nagyon el lehet rontani: olyan emlékeket is elő tud venni szinte bárki, ami nem rá vonatkoznak. Tehát XY hiheti azt, hogy ő ZY, és közben ez TÉVES információ. Egy elvontabb példával: attól, hogy a google-ben rákeresel Cleopatra-ra vagy Napoleon-ra, esetleg Madonnára, majd olvasol róla és érzed a jelenlétét, attól még az az ember NEM TE VAGY. Az érzések könnyen becsaphatnak (hisz az agy könnyen befolyásolhat(ó))

elozo-eletes-kor.jpgVigyázni kell az előző életes emlékekkel és azok energiájával, mert a hirtelen hatalmas energia dózis hatására az ember tudata napokra-hetekre kikapcsolhat, azaz nem lesz 100%-ban tudatánál. Kicsit elszáll ettől és nem képes a fizikai életét élni. Aztán amikor kezd ülepedni az élmény, akkor jön a "HOPPÁ, ez meg mi a.....???"

Igen, hatalmasat lehet koppanni, ha nem figyelünk oda magunkra és a valódi érzésekre.

Hogyan előzhető meg ez a sok fájdalmas élmény?

Pl. az önismeret fejlesztésével és olyan gyakorlatok segítségével, melyek a Földhöz kötnek. Vannak erre tudatprogramozási technikák, légzésgyakorlatok, sportolási lehetőségek - ezek mindegyike segít abban, hogy ERŐTELJES TEST-TUDATOSSÁGRA tegyél szert. Ez arra is jó, ha belép az életedbe ez az élmény, és próbálna kiütni, akkor a test-tudatosság stabilan bebetonoz és könnyebben átvészeled ezt az időszakot.

Mit tegyél, ha már 1 vagy több ilyen élményben is részed volt és nem tudtál mit kezdeni az eseménnyel?

Ha eddig egyedül nem ment, ne erőszakold tovább magad, jobban teszed, ha szakemberrel beszélgetsz a témáról, hisz akár egy egészséges kapcsolatot is darabokra szedhet a feldolgozatlan esemény. Nem is beszélve a lehetséges betegségekről, mint következmény... Foglalkozom én is ilyen helyretétellel, terápiás jelleggel, de más szakemberek is vannak, akik segíthetnek.

Itt újból megjegyzem és emlékeztetlek: fordulj hozzám bizalommal, ha úgy érzed segítségre van szükséged! Akár kérdésed van, akár személyesen felkeresnél, szívesen válaszolok megkeresésedre!

Ne félj beismerni magad előtt, hogy megakadtál, megrekedtél és szükséged van iránymutatásra, esetleg külső beavatkozásra. Nem gond, mindenkivel előfordulhat. Jobb minél előbb, hisz aki sokáig húzza, az visszafordíthatatlan eseményeket teremthet az életébe!

 

keress itt: takacs.janos.istvan@gmail.com

Add tovább, oszd meg másokkal, hisz nem tudhatod kinek segíthetsz épp ezzel. Rengeteg ember feje van tele kérdőjelekkel és sokszor egy rövid idézet, vagy egy ilyen írás löki tovább a megfelelő irányba az illetőt!

És ne feledd a kedvenc mondásom: SEGÍTS, HOGY SEGÍTHESSEK!

TJI, a Tudatalatti Detektív

BEHARANGOZÓ:

A következő írásban folytatni fogom ezt a fentit, ugyanis nem árt tisztázni miből lehet felismerni mi a szerelem, mi csak barátság és mi az, ami csupán egy "ébresztő kapcsolat" volt. A ragaszkodás és elengedés témája örökzöld és a reinkarnációs élmények egyik fő kérdése: menjek vagy maradjak? Ezen kívül még egy fontos kérdés: honnan lehet megkülönböztetni az előző életet a generációs láncolatoktól? Mi az, ami a lelki élet egymásutániságából ered és mi az, ami a testi élet láncolata?

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdolokes.blog.hu/api/trackback/id/tr805400144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ha kezdő lökés kell...

takacs-janos-istvan-tudatalatti-detektiv-profil.jpg

Jani vagyok. (Takács János István, TJI, Zen) Természetgyógyász-kineziológusként kezdtem 2001-ben és azóta segítem az engem felkereső embereket. Azóta folyamatosan kutatom, fejlesztem módszereimet, hogy a lehető leghatékonyabban kísérhessem a fejlődés, gyógyulás, tanulás útján azokat, akik erre vállalkoznak, bejelentkezve hozzám. Az egyéni és csoportos foglalkozásokon kívül életcélom és hivatásom átadni azt a lelkesedést, látásmódot, tiszta szeretet érzését, nyitottságot, motiváltságot, amit születésem óta hordozok és fejlesztek. Ezért írom ezt a blogot is :)

TEHÁT: Ha kezdő lökésre van szükséged, keress fel, szeretettel várlak!

ITT JELENTKEZZ BE LELKI FOGLALKOZÁSRA:

takacs.janos.istvan@gmail.com

ITT REGISZTRÁLJ ÖNISMERETI FOTÓZÁSRA:

tjicasting@gmail.com

süti beállítások módosítása