Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Egyéni és csoportos önismereti lelki tuning, fejlesztés

Ha nincs más választásod, előjön belőled a szuperhős

Változást szeretnél? Tegyél valami olyat ma, ami teljesen más,

mint a tegnapi és a jövőd örökre megváltozik...

jovo-valtozas-puzzle.jpg

Rettentő kreatív az ember, ha arról van szó, hogyan kerülje el a változást, a kudarcot, a különféle helyzeteket. Még azoknál is, akik tudatosan azt hangoztatják, hogy "erős vagyok és bátor". Ilyenkor már azt szoktam mondani magamban vagy hangosan, hogy "na persze..."

Mondani mindig könnyebb, mint megcsinálni, hisz az emberek nagy százaléka nem úgy született és nem úgy nőtt fel, hogy megy, hasra esik, feláll, és megint megy, hasra esik, feláll. Hanem sokkal inkább úgy, hogy párszor hasra esik, aztán elmegy a kedve még az élettől is. Nem feltétlenül szó szerint értem, hanem ezzel azt akarom mondani, hogy a kudarcok és negatív érzelmek annyira erősen képesek befolyásolni még a legbátrabbakat is, hogy a sok agyalás és biztonságra törekvés közben elfolyik az erő, a hátszél és a motiváció.

Tehát ahelyett, hogy lelket öntenél magadba és motiválnád magad, ahelyett inkább lebeszéled magad, mint a régi nyuszikás viccben. Emlékeztek arra?

Kis nosztalgia:

nyuszko.jpgNyuszika füvet szeretne nyírni és tudja, hogy a medvének van ilyen kis gépe, ezért elhatározza, hogy átmegy hozzá, de már előre fél a medvétől, hogy az úgysem fogja kölcsönadni neki. Veszi a kantáros nadrágját nyuszika és útnak ered. 10 percre van a medve házától, amikor eszébe jut, hogy "áhhh, nem hiszem, hogy oda fogja adni, biztosan kell neki és egyébként is az a nagy medve olyan rosszindulatú, mogorva, biztos önző és nem adná nekem oda." Ahogy így fortyog magában egyre inkább azt hiszi és gondolja, hogy neki ez nem fog sikerülni. Győzött a fejében az "úgysem fog sikerülni, úgysem adja oda..." A győzelem hangjára épp odaért a medve kapujához gőzölgő aggyal, bedörömböl. Medve kinyitja relaxált állapotban, halálos nyugalomban és köszön: helló nyuszika, mi járatban? Erre a nyuszika: tudod mit medve? b@...d meg a fűnyíródat. (már elnézést a ronda szóért)

Ez egy tipikus esete annak, ha esélyt sem adsz arra, hogy sikerüljön, akkor el sem fogod érni. És a tipikus esete annak is, hogy amire fókuszálsz, azt fogod elérni. Végül a nyuszika nagyon szépen megteremtette magának azt, amiben hitt: idegeskedést, sikertelenséget és még fűnyírója sem lett.

Izgalmas látni, hogy mennyi erős berögzülés van benned és nehezen mászol ki. Sokszor már csak akkor, amikor annyira rossz, hogy nincs más választásod. Érdekes módon ilyenkor mindenkiből előjön a szuperhős.

A "sarokba szorított patkány" effektus nagyon veszélyes és erős tud lenni. De vajon miért várod meg folyton azt a pillanatot, amikor már annyira rossz, hogy kényszerből kell cselekedned és teremtened?

Hatalmas különbség van pl. az élsportolók és te közötted (tisztelet a kivételnek). Amíg az élsportoló kihozza magából a maximumot és másnap még többet, aztán még többet, Te azt hiszed, hogy ráér. Ráér holnap, ráér jövőhéten, vagy majd ha gyerek felnőtt, vagy ha már máshol fogsz dolgozni, majd ha már ezt és ezt elintézted. Stb. Miért kellene bármit is húzni halasztani? Ezek szerint nem is szeretnél változást az életedben?

Aki benne ül a saját szar életében és nem tesz semmit, csak sajnálja magát, vagy panaszkodik, az nem is igazán akar változást, és nem látszik rajta, hogy ki akar ebből mászni. Mondok még durvábbat: jól érzi magát benne, mert passzol a saját szeretet és életmintájához. Ezek berögzült minták, melyek mindenkiben ott vannak, így te sem maradtál ki a szórásból. Benned is van mindenre egy minta. Vajon te hogy állsz a nőkhöz, a férfiakhoz, a pénzhez, a munkához, a szomszédhoz, a hegymászáshoz...? Mindenhez van hozzáállásunk és a legtöbb akkor derül ki, amikor cselekszünk. Nem akkor, amikor gondolkodunk róla, hanem mikor meg kell csinálni.

Jártál már úgy, hogy valamiről volt egy elképzelésed, hogy "oh, én ezt így fogom csinálni és ez könnyű lesz", aztán mikor oda jutottál, akkor teljesen másképp sült el? Ez azért történt, mert a tudatalattid, a testkódod, tehát a beléd programozott viselkedés másképp tanulta meg és úgy cselekedett, ahogy tanulta. Nem úgy, ahogy te okosan kitaláltad.

Szerencsére ezek kinyomozhatók és felülírhatók! Azaz megoldható, feloldható és átalakíthatók! :)

 Aki tőlem kér segítséget, annak két dolgot szoktam javasolni:
1. személyes találkozó és segítés, életvezetés VAGY ugyanez online megoldással pl. skype segítségével >>>

2. csoportos foglalkozás és gyakorlati tréning, workshop keretei között >>>

Természetesen semmi sem kötelező, viszont nekem már sikerült az elmúlt több, mint 1 évtized során megtapasztalni azt, hogy milyen érzés egyedül végigvergődni dolgokon, külső segítség nélkül és milyen, ha egy szakember közreműködik. Egyedül hosszú évek alatt sem biztos, hogy kimászik az ember, de segítséggel, vagy csoportos felemeléssel igen.

Persze azt is megértem, ha te még dagonyázni szeretnél a mocsárban és nincs még eléggé eleged. És azt is megértem, ha szeretnél az emberiség 99%-a közé tartozni, aki a végsőkig szenved és csak az utolsó utáni pillanatban cselekszik. Szemben az 1%-kal, akik viszont megelőzik a bajt és elébe mennek a problémáknak, megoldják, tesznek érte, motiválják magukat és kitartóan csinálják, élik az életüket.

TE HOVA SZERETNÉL TARTOZNI? És hova fogsz tartozni mától?

Kellemes napot kívánok!

TJI, a Tudatalatti Detektív

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdolokes.blog.hu/api/trackback/id/tr525253956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ha kezdő lökés kell...

takacs-janos-istvan-tudatalatti-detektiv-profil.jpg

Jani vagyok. (Takács János István, TJI, Zen) Természetgyógyász-kineziológusként kezdtem 2001-ben és azóta segítem az engem felkereső embereket. Azóta folyamatosan kutatom, fejlesztem módszereimet, hogy a lehető leghatékonyabban kísérhessem a fejlődés, gyógyulás, tanulás útján azokat, akik erre vállalkoznak, bejelentkezve hozzám. Az egyéni és csoportos foglalkozásokon kívül életcélom és hivatásom átadni azt a lelkesedést, látásmódot, tiszta szeretet érzését, nyitottságot, motiváltságot, amit születésem óta hordozok és fejlesztek. Ezért írom ezt a blogot is :)

TEHÁT: Ha kezdő lökésre van szükséged, keress fel, szeretettel várlak!

ITT JELENTKEZZ BE LELKI FOGLALKOZÁSRA:

takacs.janos.istvan@gmail.com

ITT REGISZTRÁLJ ÖNISMERETI FOTÓZÁSRA:

tjicasting@gmail.com

süti beállítások módosítása