"Épp karácsonykor? Épp a születésnapomon?" - kérdezte Anita...
Mi van akkor, ha épp akkor történnek, történtek mindig a rossz dolgok, amikor közeledett a Karácsony és akár még súlyosbítva is volt egy szülinap idejével is? Anitával érdekes dologra jöttünk rá mikor nyomoztunk. Nem hagyta nyugodni, hogy már megint egy "OLYAN" kapcsolatba futott, ahol totálisan bizonytalan a férfi. A FÉRFI, akinek elvileg magabiztos lovagnak kellene lenni, aki tudja mit akar. Tudja mit akar: A NŐT...Anitát ugye....Na de mi folyik a szívekben és fejekben? Miért menekül Andris minden sejtjével?! És hogy járult a történethez Anita?
Egy darabig lehet játszadozni az életben, aztán egyszer csak eleged lesz. Ez egy emberi törvényszerűség. Persze mindenkinek máshol vannak ezek a határok. Van, akinek elegendő 1-2 kapcsolat és besokall, ha "mindig" ugyanaz jön. Másnak 20-30 év is el kell, hogy teljen mire feleszmél és besokall.
Anita oldaláról nézzük most meg mi a helyzet, mit hozott magával, mert ő volt az a személy, aki felkeresett, hogy pontot tegyen ennek az egész gubancnak a végére. Így vagy úgy, ahogy ő mondta. Nem érdekli annyira mi lesz a vége, de ebből már elege van. Persze azért ezt itt kicsit tompítanám, mert sokan szeretnek ezzel az "így vagy úgy, tök mindegy hogyan..." szó kombinációval dobálózni, de azért nem ilyen egyszerű "bárhogy" tenni.
Anitának adtam egy időpontot és bele is vágtunk a lecsóba. Azt azért itt megsúgom neked kedves olvasóm, hogy azokkal az emberekkel 99% hogy gyorsabban haladunk a belső munkában, aki úgy érkezik hozzám, hogy totálisan ki van bukva, tehát elege van.
"Tegnap este sokat sírtam, mert mindjárt itt a karácsony és nekem ugye december 27-én van a születésnapom. Ez még nem is olyan szomorú, hisz a szülinapok jók. Ugye?! Azt mondják...de este eszembe jutott, hogy nálunk folyton veszekedés volt. Folyamatosan feszültség volt a levegőben és karácsonykor ha lehet ilyet mondani, még jobban bedurvultak a szüleim. Egyik legvadabb ünneplésünkre úgy emlékszem vissza, hogy nagy vigyorogva ébredtem reggel 6 körül, kislány voltam, 5 éves körül, azt hiszem... És kint apám már itta a második pálinkáját és párat káromkodott, mert valamit leejtett. Összerezzentem, közben arcomra fagyott a mosoly.
Aztán mezitlábas lépteket hallottam a konyha irányába, anyukám is kiment a 'mivanmáááááárrrr?' kérdéssel. Nem kellett volna. Egy csattanást hallottam és apám ordenáré kiabálását, adott egyet anyukám arcára és még le is hordta, hogy mit szól bele az ő dolgaiba. Majd felpattant, magára kapott valami kabátot és lement a kocsmába, mert ott végre békén hagyják majd..."
Könnyes szemekkel, összeszorult szívvel mesélte Anita, szinte éreztem a testemben én is az egészet, pedig én "csak" hallgattam. A fejemben kezdett összeállni egy kép, egy mintázat, ami miatt ilyen férfiakat választott.
Megkértem, hogy sóhajtson egy mélyet, majd mielőtt megszólaltam volna elkezdett újra ömleni belőle a múlt fájdalmas szövegfolyama...
"Basszus, basszus, ezt nem hiszem el. Már eltelt azóta minimum 20 év....vagy inkább 25...vagy mennyi is, nem tudok most számolni. A lényeg: rettentő sok. És még mindig az apám határozza meg az életem. Még mindig hatással van rám az anyám is. Mikor felejtem már el végre azt, amit tettek? Így soha sem lesz normális kapcsolatom. Több dolog is átvillant előbb az agyamon....Mondhatom Jani?"
Igent mondtam és vártam a folytatást, nyitottan...
"...szóval egyik az, hogy valahol a lelkem mélyén mindig is féltem attól, hogy egy normális férfit vigyek a családomba. Félek tőlük, szégyenlem őket....és a még durvább, hogy...csupa olyan férfit választottam, aki gyenge, béna, szerencsétlen, és inkább itt hagy engem, mint hogy felvállalja ezt az egészet. Inkább csak arra vannak, hogy megdugjanak, aztán másnap felejtős az egész. Gondolj csak bele Jani...ha ilyen férfiakat választok, akkor engem nem fog ilyen veszteség és fájdalom érni, mint anyukámat. Ahhhhhhhh..."
Anita nézett maga elé, miközben érezhetően gyorsabb volt a szívverése és a légzése is, mint amilyen megszokott állapotában lenne. Zaklatott volt, még nem mondta végig...
Rám nézett, majd folytatta:
"...Jani, ezt nem hiszem el. Nem gondoltam, hogy ennyire ki fogok bukni, ne haragudj rám. Azt hittem majd csak 1-2 alkalom után derül ki valami, szépen elcseverészünk itt és akkor...."
Itt megállítottam. Ritkán szoktam közbevágni beszélgetéskor, de megállítottam, mert nem akartam, hogy belepörgesse magát egy ilyen lelki furdalós utcába, mintha probléma lenne, hogy nekem ezeket itt elmondta és kiborult. Nekem az a dolgom, hogy segítsek felszínre hozni ilyen válaszokat és utána abban is utat mutassak, hogy ezt fel is tudja dolgozni. Ezt szépen elmondtam neki, amitől látszólag egy hatalmas szikla ugrott le a vállairól, és megnyugodott....
Na, de folytatta is:
"Köszönöm jól van, valahogy majd ezzel is dolgozzunk később, mert folyton magamat okolom mindenért, de ez egy másik sztori. Jövök még ide azt hiszem. Szóval Andris is egy olyan férfi, akivel igazából megmentem magam a sok-sok csalódástól. Legalábbis az előző buli előtt még azt hittem, mert le akart pattintani. Aztán a sors iróniája, hogy újra összetalálkoztunk és innentől valami kettősség indult el...."
Igen, a régi mintázat tagadása és kijátszása volt az egyik irány....és egy új mintázat, egy szeretetminta is bejött, ami már Anita boldog részét éltette inkább. Meg is beszéltük első alkalommal, hogy amennyiben képes lesz túljutni ezen a családi tragédián, fájdalmon és elengedi, feldolgozza, AZAZ MEGÉRTI, akkor akár még a mostani kapcsolódása Andrissal is meggyógyulhat. Az izgalmas az egészben az, hogy amikor egy kapcsolatban egyik elkezd változni, gyógyulni, akkor a másik is kénytelen lesz változni, különben a kötelékek elszakadnak és eltávolodik egymástól a két lélek. Ha ott a szeretet, ott a kötődés, akkor ez gyógyítólag hat mindkét emberre. Ezen dolgoztunk és ezen dolgozunk tovább Anitával a következőkben is.
Megértette, hogy a Karácsony környéke neki mumus egyelőre és meglátta, hogy miért. Pár egyszerű gyakorlattal helyretettük ezeket a régi emlékeket, hogy az érzelmi töltése lenyugodjon, semlegessé váljon. Elfelejteni nem fogja azokat a képeket, amik családi körben zajlottak, de most már helyén fogja tudni kezelni. Többek között azért is, mert tudatosította, hogy anyukája és az apja mit műveltek egymással, valamint azt is, hogy ez nem az ő hibája volt. Sőt arra is rájött, hogy attól még neki lehet szuper szerelmes kapcsolata, kölcsönös és hosszútávú, hogy a szüleinek nem sikerült. Ők más emberek. Anita is más ember. Lehet másképp. Választhat mást és meg is tette...
A következő írásomban visszatérünk még Anitához, de így Karácsony előtt szeretnék majd pár gondolatot megosztani arról amit én gondolok erről az időszakról, erről a világról, amiben épp vagyunk, amit jelent ez a ünnep, amivé vált, és amiről sokak szívében szól még...
Kellemes estét kívánok :) És ha kérdés van, vagy segítségre lenne szükséged, akkor tudod hol találsz!
Szeretettel,
Jani
### takacs.janos.istvan@gmail.com
### www.tudatalatti-detektiv.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
