Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Mikor találkozunk? Mikor látlak? Nincs 5 perced, hogy láss? Oh már csak 6 hét és 3 nap, számolom a perceket, hogy újra lássalak. Érezted már? Voltál már ilyen kapcsolatban? Ha igen, akkor te is tudod mennyire fájdalmas, félelmetes, feszültséggel teli, elbizonytalanító és kilátástalan tud lenni. Persze sokan mondják, hogy ez összehozza még jobban a két embert, hiszen ha távol éltek egymástól, akkor nem sok lehetőség adódik az érintkezésre: írás, és beszéd, valamint ezek kombinációja. Ez nem túl sok, szemben azokkal a kapcsolatokkal, amit kézzel és mással is érinthetsz. Megterhelő a testnek és léleknek, amikor nem kapja meg a szeretetet, odafigyelést, közelséget és intimitást.

Rengeteg minden megfordul ilyenkor a történet szereplői fejében: elveszíthetem? Elég leszek neki ennyire távolból is? Lehet mással is találkozgat? Megvárja, hogy találkozzunk? Hogy bírja majd szex nélkül?

Láttam már olyan kapcsolatokat, ahol több száz, vagy több ezer kilométer volt a távolság, és olyat is, akik egy városban laktak, de mégis mérföldekre voltak egymástól, és képtelenek voltak összehozni egy fizikai találkozót. Tehát nem is említeném egy lapon azokat a kapcsolatokat, ahol kifogás hegyeket találnak ki mindketten arra, hogy miért nem érnek rá. Aztán élnek egy olyan párkapcsolatban, ahol tulajdonképpen nincs is fizikai kontaktus. Nincs idő, nincs energiám, fáradt vagyok, sokat dolgozom, sokat kell még tanulnom és ehhez hasonlók. Hazugság, csalás és átverés. Mindkét oldalról. Annak is, aki mondja és annak is, aki ezt elhiszi.

Az ilyen hazugsággal teli kapcsolatoknak egy idő után vége szakad és nagy valószínűséggel megcsalásos történetbe torkollik.

A jelen írásom nem csak külföldön élő magyaroknak szól, hanem mindenkinek, aki átélte már azt a fajta visszautasítottság és elszigeteltség érzést, ami a távolsággal jár. Főszereplőnk Magyarországon él, párja viszont külföldön.

Lássuk mi van akkor, ha a történetünkben szereplő férfi elköltözik dolgozni külföldre és a nő Magyarországon marad. (férfi= Tamás - nő= Orsi)

Orsi felkeresett, hogy elmesélje mennyire hiányzik neki élete szerelme, hisz már 6 hónapja kiköltözött. Anyagi okok vannak a háttérben, amit Magyarországon nem tudott megoldani, legalábbis úgy látta, hogy neki otthon befellegzett és kilátástalan minden. Orsi nem akart kiköltözni, mert úgy érzi neki Magyarországon a helye és itt is akarja leélni az életét. Megbeszélték, hogy Tamás maximum egy évig lesz kiküldetésben, addig összeszedi magát és visszaköltözik. Úgy érezték kibírják azt az egy évet, bár nehéz lesz.

6 hónapnál tartottak, amikorra Orsi totál ki volt bukva, hogy ő ezt nem bírja és átverve érezte magát. Eleinte naponta órákat beszélgetek Skype-n, majd a 3-4 hónaptól kezdve ezek a beszélgetések ritkultak, mert unalmassá váltak. Tomi fáradt volt a sok melótól, Orsi pedig egyre türelmetlenebb, hiszen azért lássuk be ennyi idő pl. testiség, szexualitás nélkül nem túl egyszerű. Ezen még az sem segít, ha időnként magukhoz nyúltak. Ami elindította a lejtőn Orsit az nem más, mint a szex és annak hiánya.

"István, mondd meg nekem, szerinted, ha egy egészséges férfi ilyen sokat van távol a szerelmétől és ilyen sokáig nem szexel, akkor kibírja? Vagy félre fog kacsingatni?" - nézett rám nagy szemekkel és várt kérdőn.

Ezt a válaszomat most nem csak Orsinak, de minden olyan férfinak és nőnek címezve írom le, aki hasonló cipőben járkál.

Az önbizalom ennyi idő távollét után meginoghat, hisz azok a visszajelzések, amelyek korábban megvoltak, azok halványulnak. Nincs csók, csak csókos smiley. Nincs ölelés, csak "big hug" smiley. Nincs szeretkezés, csak magányos masztizás, jobb esetben néha egy-két videó szexelés, ami szintén "csak" egy virtuális élvezetet hozó videós érintkezés. Fizikailag nem ér hozzád a másik.

Ja és amikor Orsi megfogalmazta, hogy féltékeny és bizonytalan, akkor közöltem vele, hogy tulajdonképpen ő nem attól fél, hogy a másik átveri, megcsalja stb. Sokkal inkább egy rávetítés ez, hiszen mindenki csak a saját életéért felelős. Magyarul: Orsi érezte azt, hogy ő félre fog menni. Ő érezte azt, hogy itt baj lesz, ha nem találkoznak és ez sokáig tart. Égető vágyat érzett, hogy valaki szeresse, érintse, csókolja. Amikor erre rávilágítottam, akkor rögtön csend lett. Nem tagadta, nem védte meg magát, hanem azt kérdezte: "ez ennyire látszik?"

Igen. A hiány az SÜT az emberekről, így róla is sugárzott.

Orsi ez után sírva fakadt és elmesélte, hogy ő azóta megismert valakit. Nem történt közöttük semmi (persze ez már védekezés volt és magyarázkodás), de akár történhetne is, ha akarná. Persze nem tudja mitévő legyen, mert ott a párja, akivel már alig beszélnek, eltávolodtak testileg és lelkileg is. "Van egy srác, akivel egy helyen dolgozunk és hetek óta néz engem, figyel és észrevettem, hogy rendszeresen akkor jön le ebédelni, amikor én. Aztán pár napja odajött hozzám és megkérdezte, hogy én miért egyedül ebédelek." - mondta Orsi. Itt sóhajtottam egyet és ránéztem Orsira, ő meg vissza rám. Érezte a sóhajtásomból, hogy mit gondolok vagy mit kérdeznék tőle.

Aztán csavartam egyet a beszélgetésen és megkérdeztem tőle, hogy "most azt várja tőlem, hogy engedélyt adjak egy ilyen jellegű megcsalásra, vagy hazugságra?"

Attól, hogy kielégítetlen vágyai vannak és rengeteg minden hiányzik, még nem kell egyből átverni önmagát és egy másik embert. Halkan azért megjegyzem, hogy Tomit sem kell félteni, mint utólag kiderült. Tehát visszakanyarodva. Tisztáztuk, hogy mi az, ami számára lelkileg is a legtisztább, amiből később sem lehet bűntudata és önmarcangolása.

Az ilyen helyzetben át kell gondolni, hogy mit ad neki a távkapcsolat és kielégíti-e. Érzi-e még azt a fajta vonzalmat, amit régen. Van-e egyáltalán jövőjük? Miről beszélgetnek? Terveznek együtt?

Ha nem esik szó semmi jövőképről, együtt szervezett és tervezett célokról, akkor ez a kapcsolat halálra van ítélve és egy idő  után, ha hiányzik a kommunikáció, akkor csalásokban kergeti mindkét felet. Aztán végül valamelyikük kiköt nálam.

Ránéztem Orsira és feltettem neki a végső kérdést:

"Ha most szabadon választhatnál és boldogan leélhetnéd az életed valamelyikükkel, korlátok nélkül, akkor melyik férfit választanád?"

Látszott, ahogy a lelke összeomlott és jött újra a sírás. "Az a szomorú, hogy rájöttem, hogy egyiket sem. Tomi úgy érzem átvert megcsalt és eltávolodtunk. Menthetetlen vele. Az új srác pedig olyan, mint egy pótlék, ő csak arra kellett, hogy megvigasztaljon. Tulajdonképpen egyiküket sem szeretem igazán. Rá kellett jöjjek, hogy totálisan egyedül voltam eddig is..."

Tomi és Orsi önmagukat és egymást is megcsalták, hisz mindig kettőn áll a vásár. Ha olyan emberrel élsz, akivel boldogtalan vagy és nulla hajlandóság van a közeledésre, boldog együttélésre, akkor első körben önmagadat csalod meg azzal, ha igent mondasz a kapcsolatotokra.

Konklúzió?! Orsival arra jutottunk, hogy legjobban teszi, ha visszavonul és hagyja leülepedni a gondolatait, mert abban a zaklatott, kavargó és bizonytalan állapotban csupán elhamarkodott döntést hozhat, amivel még több fájdalmat okoz majd. Úgy érzem Orsi hozott egy bölcs és jó döntést. Ez később be is igazolódott. 3 héttel később írt nekem Orsi és boldogan mesélte, hogy mindkét emberrel tisztázta az életét, és a végső döntése a teljes lezárás volt irányukba. Azért indult ebbe az irányba, mert miután lenyugodott meglátta, hogy Tomival semmi közös jövője nincs. Az új pasiról pedig kiderült, hogy csupán azért kellett neki, hogy a saját hiúságát legyezgesse és letesztelje kell-e még valakinek, szerethető-e. Miután ez kiderült már nem volt szüksége az új emberére.

Hamarosan folytatom a hazai és külföldi történeteket.

Szép napot kívánok,

Jani - a tudatalatti detektív