Az előző írásomban írtam, hogy háromféle világot képzeltem el sétálás közben...A következő világ "gyermekei" azon találkozásnak lettek tanúi és gyakorlói, amit ikerlelkeknek, vagy klónoknak hívunk. Lássuk a mai történetet.
2. Péter és Anikó - avagy a klónozás mesterei
A jelen történet hasonlít az előzőre, azaz találkozás a buszmegállóban, összenézés, közös utazás... Viszont egy dologban hatalmas különbségek vannak. Amíg a lélektársi kapcsolatban sokkal inkább kiegészítő szerepet tölt be férfi és nő, azaz ami egyikből hiányzik, az a másikban ott van és kiegészíti a lyukakat - addig a klónozott pároknál, azaz az iker jellegű kapcsolatoknál mintha lemásolták volna egyiket a másikról, azaz olyan hasonlóságok jelenhetnek meg, amelyektől akár azt is hiheti a kivülálló, hogy történetünk szereplői testvérek, közeli rokonok, vagy valami poénos játékot játszanak a világgal.
Péter és Anikó jól vették az akadályokat, ugyanis ők tipikusan mindketten olyan embernek születtek és lettek nevelve, akik elfogadják azt, ami van. Szeretik magukat és a másikat és nem igazán van gondjuk az életben. Sokan mondhatnák erre azt, hogy "na ők aztán nyaralni születtek ide a Földre...én meg vért izzadok?!" - Igen, van ilyen. Egyik sors ilyen, másik olyan. Ki mit vállalt be az életben, mert ugye nem mindegy hova, kihez születsz le.
Egy idő után a mozgásuk, a gesztusaik, a hanglejtésük, a nézésük és a külsejük is kezdett egymásra hasonlítani és tényleg olyanokká váltak egymásnak, mint a testvérek, de közben mégis megmaradt a szexuális feszültség, az érdeklődés, a közös izgalmak és a vágy, hogy mindezt együtt, egymással megosztva éljék meg. A klónoknál épp ez az egyik veszély, hogy a pár hónap, vagy pár év alatt megunhatják egymást, hisz ha két egyforma lélek jön össze, de mégsem türelmesek és folyton izgalmakra vágynak, akkor egy idő után kevés lesz az az izgalom, amit a másik adhat...
Te gondolkodtál már azon, hogy milyen típusú ember vagy? Egyedül, önmagadban...
Biztonságos állandóság és a megszokások "rabja" vagy és szereted, ha otthon nyugi van, veszekedés nélkül. Esetleg egyszer ilyen, egyszer olyan? Netán a másik szélsőség, amelyik folyamatosan megújulni vágyik és keresi a "balhét" és feszültséget, kalandokat?
A kalandozós lélek soha nem fog lenyugodni, ha társra talál és a társa is ilyen kalandozós, akkor mindenképp igyekezzenek olyan közös kalandokat találni, ahol egymást szelídíthetik és erősíthetik is. Ha elkövetik azt a hibát, hogy összevissza elkalandoznak, akkor egyszer csak azt veszik majd észre, hogy mindegyikük máshol utazik, túrázik, fürdőzik, vagy épp alszik...Örök nyughatatlan lelkek.
A következő írásban arról a párosról fogok írni, akit Anikónak és Péternek hívnak...és egymást túlszárnyalva, versenyezve "kaméleonkodnak", igyekeznek megfelelni egy képnek. Szép a színük, szép amit művelnek, de rengeteg veszélyt rejt magában ez a párosítás...
Addig is szép napot és kellemes hétvégét kívánok továbbra is!
Jani, a Tudatalatti Detektív
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
