Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Egyéni és csoportos önismereti lelki tuning, fejlesztés

Nyavalygók és (ön)ámítók

Ezen a héten a szakítás, kapcsolati döntések és elengedés lesz a fókuszban, tehát a cikkeim leginkább ezek köré a témák köré fognak csoportosulni. Ennek oka, hogy az utóbbi hetekben rengeteg olyan ember keresett, akik valamiért megrekedtek a kapcsolataikban és nem tudják merre tovább.

parkapcsolat-kulon.jpgHogy miért is rekedtek meg?

Olyan sokáig húzták-halasztották a döntést és nem beszélték meg a problémáikat, hogy egyszerűen kifulladtak. Persze olyan is volt közöttük több, akik viszont széjjel rágták, minden oldalról (amit gondoltak) megvitatták a témát, de nem jutottak egyről a kettőre. Aztán olyanok is kibővítették a segítséget kérők sorát, akik túljutottak, túlnőttek egymáson és véget ért, elmúlt.

Mit is tegyen az, aki ezt még azzal be is bonyolította, hogy (meg)csalt, hazudott és nyavalygott, ámított?! Először is fontos tudni valamit:

Mindig mondom, hogy aki még sír és nyavalyog, az nem jutott el odáig, hogy döntsön, azaz még nem fáj eléggé. A szenvedésnek, önsajnálatnak és sebnyalogatásnak el kell jutni arra a fokára, ahol már nincs visszaút, amikor VÉGLEG ELEGED VAN! Te eljutottál már idáig?

Miből lehet tudni, hogy egy kapcsolaton belül van-e még lehetőség és megoldási út? Egyáltalán: van-e mit megoldani, vagy csak meg akarja a két ember erőszakolni az életét?

siras.jpgErre valójában nincs módszer és megoldás, hiszen út közben derül ki és ráadásul minden embernél másképp. Ha azt érzed, hogy mindent megtettél, illetve mindent megtettetek, akkor ez már az a pont, ahol sokan meg is ijednek, hiszen "HOVA TOVÁBB? - mi már mindent megtettünk!" Itt jöhet a "balra és jobbra" vagy külső segítséget kérnek, hisz egy külső ember mindig objektíven láthatja azt, amit ők BENNE nem. 

A mai korok egyik hatalmas próbatétele a férfiasság és a nőiesség megélése (természetesen alapvetően a férfiasság férfi testben megélése, és a nőiesség női testben megélése). Amikor a férfi normális apa minta nélkül nő fel, esetleg tagadja a benne lévő férfi/apa képet, akkor elindul a torzulás és kialakulhat belőle egy erőteljes és érzékeny férfi testbe költözött nőies lélek. Az ellenkezője pedig a magára maradt, mindent egyedül megvalósító nő, aki már korán felnőtté kellett, hogy váljon, mert apa nélkül nőtt fel, esetleg már az anyja is erőteljesen férfias jelleget öltött. Ilyenkor a szerepek teljesen fel vannak cserélődve és kaotikus formát öltenek.

Ha két ilyen ember találkozik, az még nem is gond, hiszen teljes egészében kiegészíthetik egymást. Azonban a férfi és nő nem ilyen egyszerű eset, hiszen mindenkiben ott van az ősmag, az ALAP NEMI SZEREP MINTÁJA. Ez azt jelenti, hogy belül a nőben dolgozik az igazi nő és a férfiban az igazi férfi. És ez nem fog örökké aludni, még akkor sem, ha a szülők olyan mintát mutattak nekik születéstől kezdve, ami elferdítette a személyiségüket. Ez a belső minta felébred és elkezd kibontakozni az együttlétek során. Azt azért jó tudni, hogy ez leginkább akkor tud kiteljesedni és fejlődni, ha kapcsolatban van férfi és nő. Egyedül nem. Tehát a férfiből kihozhatja egy nő a valódi férfi magot, és a férfi is kihozhatja a nőből az igazi női magot, de ezt csak együtt tudják igazán teljességben megélni, egyedül nem. Ez univerzális törvény a poláris világban.

egyutt.jpgA folytatásban írni fogok arról, hogy mit tegyen az a nő, aki úgy érzi minden teher az ő vállán nyomódik, egyedül van és igazi férfira vágyik. Van olyan, ki ki tudja hozni a párjából az igazi férfi erőt. Természetesen ehhez a férfi hajlandóságára is szükség van, hisz EZ SEM MEGY EGYEDÜL!

Tartsatok velem a következő írásomban is, ha minden jól megy, holnap közzéteszem délelőtt 10 óra körül!

Addig is szép napot kívánok!

TJI, a Tudatalatti Detektív


Ha szeretnél mindig értesülni a friss írásokról és hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelemre! Itt jobb felül megteheted!

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdolokes.blog.hu/api/trackback/id/tr715375739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ha kezdő lökés kell...

takacs-janos-istvan-tudatalatti-detektiv-profil.jpg

Jani vagyok. (Takács János István, TJI, Zen) Természetgyógyász-kineziológusként kezdtem 2001-ben és azóta segítem az engem felkereső embereket. Azóta folyamatosan kutatom, fejlesztem módszereimet, hogy a lehető leghatékonyabban kísérhessem a fejlődés, gyógyulás, tanulás útján azokat, akik erre vállalkoznak, bejelentkezve hozzám. Az egyéni és csoportos foglalkozásokon kívül életcélom és hivatásom átadni azt a lelkesedést, látásmódot, tiszta szeretet érzését, nyitottságot, motiváltságot, amit születésem óta hordozok és fejlesztek. Ezért írom ezt a blogot is :)

TEHÁT: Ha kezdő lökésre van szükséged, keress fel, szeretettel várlak!

ITT JELENTKEZZ BE LELKI FOGLALKOZÁSRA:

takacs.janos.istvan@gmail.com

ITT REGISZTRÁLJ ÖNISMERETI FOTÓZÁSRA:

tjicasting@gmail.com

süti beállítások módosítása