Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Egyéni és csoportos önismereti lelki tuning, fejlesztés

Az összefogás MINDEN!
MIT TEGYÉL, HA NINCS PÉNZED? KI TÁMOGASSON?
Hajlandó lennél változtatni, de nincs miből?
az-osszefogas-minden.jpgEmlékeztek, csináltam egy akciót korábban, amelynek a lényege az volt, hogy az első 50 jelentkező ingyen elemzést és választ kap tőlem a tudatalattiját illetően. Meglepő eredményt kaptam. A jelentkezők száma 80+ feletti lett, így ha már ilyen szép számban jelentkeztetek, megnéztem mi a helyzet veletek. Úgy gondoltam, hogy nem is írok egyesével levelet azoknak, akik a többségben voltak, mert szinte mindenkinek ugyanazt írhatnám! A 80 jelentkezőből legalább 60 jelentkező azt írta, hogy egyáltalán nincs pénze, sőt hitelek és munkanélküliség tombol az életében. Ez azt jelenti, hogy még ha akarna sem tudna segítséget kérni senkitől, mert minden pénzbe kerül. Ebből a hatalmas problémából keresi legtöbb ember a kiutat. Azóta már több felmérést csináltam mindenütt és részt vettem ilyesmi kampányokban - sajnálatos módon ez máshol is ilyen nagy arányban jelen van. Mindenképp egyéni vagy csoportos foglalkozást javasolnék azoknak, akik nagyon megszorultak, akár évek óta a gödör mélyén ülnek.
 
Mióta ezt a sok levelet végigolvastam, az a kérdés foglalkoztat, hogyan lehetne segíteni ennek a rengeteg embernek, hisz ekkora százalékban megjelent a pénztelenség és ez rettentően megmérgez mindenkit. A pénz kezelésének és a pénzhez való hozzáállásának tanítása? Akár ez is segíthet, de ez még kevés.
 
Elkezdtem keresni a megoldásokat arra, hogy miképp szerezhetnék támogatást leginkább pénz formájában, így ez nem terhelné az érintetteket. Természetesen ahhoz, hogy az egyensúly mindenki lelkében és szívében a helyén legyen, ezért még ki kell találjunk mindenkinek valami "ellenszolgáltatást". Ez azt jelenti, hogy aki szeretne tanulni, szeretne segítséget, de nincs rá pénze, az sem ingyen fog eljönni majd hozzám vagy segítőhöz, hanem valamit tennie kell a közösbe. Akár a tudásának megfelelő idő, munkát, bármit. Ez a barternek (azaz munkát munkáért, vagy eszközt munkáért stb.) kicsit átgondolt megfelelője. Aki pedig ezt az egészet finanszírozza, az jótékony indíttatással vág majd bele ebbe. Folynak a tárgyalások a háttérben, így úgy érzem 1-2 hónapon belül ez el is fog indulni. Amit hamarosan közzé fogok tenni, az egy olyan jelentkezési lap, amin keresztül jelentkezhettek és leírhatjátok miért épp titeket válasszunk erre. Mit szeretnél elérni, mióta szenvedsz a pénztelenségtől, hajlandó vagy-e tenni magadért és mit tennél a közösbe, amivel szívesen segítenél... (olyan szolgáltatás, termék, tanítás, bármi, amivel a többiek javára válhatsz).

Miért fontos, hogy kétoldalú legyen az energiaáramlás? Te el tudod képzelni hosszabb távon azt, hogy ingyen kapj-kapj-kapj és még mindig kapj a segítségből, amiért más 10-20-30 ezreket fizet? El tudod képzelni, hogy lelkiismeret furdalás nélkül minden nap ingyen kenyeret kapjál a boltban? A Föld úgy van kitalálva, hogy adok-kapok van. Ha adsz, kapsz is. Ha kapsz, akkor adni is akarsz. HA ez egyoldalúvá válik, akkor egy idő után elhal. Kipróbáltam ezt még a praxisom elején és akit ingyen kezeltem, annál hiába működik a segítő szándék, egy idő után nem jött, mert úgy érezte tartozik, vagy szeretett volna ő is adni... Tehát itt mindenképp ezt az űrt ki fogjuk tölteni


Szép napot kívánok nektek és ha bármi kérdésetek van, hozzáfűzni valótok, akkor írjatok bátran!!!!

Ez most az összefogásról szól!!!!
TJI

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdolokes.blog.hu/api/trackback/id/tr995297719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Margo Szabo 2013.05.14. 09:28:19

Szia! Jó rég olvasom a leveleidet és mindig tanulok belőlük. A szülésnél keletkező "görcsök" az én lányomnál nyolc évesen cukorbetegség formájában jött elő.Szeretném hozzád elvinni,most 27 éves de az anyagiak miatt nem tudom. Időseket gondozok fő állásban ,de az igazi munkám a masszázs lenne. Ha szponzorálná valaki a lányom kezelését én cserébe masszíroznék,vagy esetleg ápolnék. Csak kapni,kapni és kapni nem lehet. Adni-kapni csak így működik az élet.Köszönöm.Szép napot!

TJI 2013.05.14. 09:44:27

@Margo Szabo: Kedves Margó! Köszönöm leveled és hozzászólásod. Igazad van. Másképp nem működhet egészségesen, csak úgy, hogy adni-kapni egyensúly meglegyen. HA ez valamelyik irányba eltorzul, annak hamar vége szakad, valamelyik oldal belebetegszik és/vagy eltávolodik. Köszönöm a felajánlást! Felírtam! TJI

Ha kezdő lökés kell...

takacs-janos-istvan-tudatalatti-detektiv-profil.jpg

Jani vagyok. (Takács János István, TJI, Zen) Természetgyógyász-kineziológusként kezdtem 2001-ben és azóta segítem az engem felkereső embereket. Azóta folyamatosan kutatom, fejlesztem módszereimet, hogy a lehető leghatékonyabban kísérhessem a fejlődés, gyógyulás, tanulás útján azokat, akik erre vállalkoznak, bejelentkezve hozzám. Az egyéni és csoportos foglalkozásokon kívül életcélom és hivatásom átadni azt a lelkesedést, látásmódot, tiszta szeretet érzését, nyitottságot, motiváltságot, amit születésem óta hordozok és fejlesztek. Ezért írom ezt a blogot is :)

TEHÁT: Ha kezdő lökésre van szükséged, keress fel, szeretettel várlak!

ITT JELENTKEZZ BE LELKI FOGLALKOZÁSRA:

takacs.janos.istvan@gmail.com

ITT REGISZTRÁLJ ÖNISMERETI FOTÓZÁSRA:

tjicasting@gmail.com

süti beállítások módosítása