Réges-régen azt gondoltam volna, hogy a legtöbb ember azzal küzd élete során, hogy bizonyos dolgokat megszerezzen és megtartson. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rengeteg probléma adódik abból is, ha valamit nem tudunk elengedni, elfelejteni, feloldani. És itt most nem feltétlenül kapcsolatokra gondolok, hanem akár egy munka, egy érzés, egy vágy, egy tárgy is lehet a témánk középpontja.

Az ikerlélek, lélektárs, duálpár, és más erősebb kapcsolódás egyik mellékhatása, hogy már alapvetően rettentő erős kötelék húzza egymáshoz a két felet. Időkön, téren, dimenziókon áthatolva húz és vonz.

Teljesen mindegy, hogy épp szerelem lesz-e belőle, vagy csupán egy régi karmikus történetet játszotok le újra. Ahogy már írtam: NEM CSAK a szeretet és a vágyakozás hozhat össze két lelket, hanem épp a lezárás sejtelmes energiája is. Ha dolgotok, hogy lezárjátok végre, akkor ugyanakkora vágyat érezhettek egymás iránt, mintha épp a közös élet lenne a cél. Sokan ezt keverik össze egy ezoterikus marhaság (idézet) miatt: "Ha találkoztunk, biztosan dolgunk van egymással" - úgyhogy menjetek csak egyből az oltárhoz, mert találkoztatok. Még jó, hogy az ember sok-sok másik emberrel fut össze élete során. Lehet ezért ennyi a szakítás, válás stb.? Az idézetet nagyon sokan úgy értelmezik, hogy a "dolgunk van egymással" = szerelem, házasság és egész életben együtt... Én nem sietnék ennyire előre ezekkel, hisz sok-sok fájdalmat meg lehet úszni, ha picit kivár az ember, figyel, érez, és nyitva tartja a szemeit.

Na de visszatérve a kapcsolódásokhoz. Jöhet előző életből, jöhet mostani életből, de egy biztos, kevesen ismerik fel elsőre, hogy mivel is van dolguk.

Van egy felettébb egyszerű módja annak, hogy rájöjjünk jó úton vagyunk-e. Pár héten át minden nap többször kérdezzük meg magunktól: jól érzem magam így? Boldog vagyok? Önmagam vagyok?

Ez természetesen nem csak tőlünk függ, hanem attól is, akivel összehozott a sors. Hatással vagyunk egymásra. Itt mindig eszembe jut egy kedvenc mondásom, ami szerintem csodásan megmutatja mikor boldog egy kapcsolat. Ha azt tudod mondani a párodnak, társadnak, férjednek, feleségednek, hogy

Azt szeretem benned, ami vagyok, ami lehetek és ami előjön belőlem melletted.

 Erről eszembe jutott egy rövid kis történet, ami a kémiához kapcsolódik, mert mondják mennyire fontos a kémia. ♥ Beszélgettünk itthon pár napja a Fluorid hatásairól. Ennek hatására elkezdtem olvasgatni a Fluor és a Klór hatásairól, kémiai kötésekről. Ekkor megvilágosodtam, hogy az emberi kapcsolatok is hasonlítanak pl. a Klórra. A Klór (gáz) önmagában erősen mérgező hatással bír. Ez lehetne szimbolikusan egy önmérgező ember. Ám milyen érdekes, ha kapcsolatba kerül a Nátriummal, akkor együtt a sokat használt konyhasóvá "okosodnak" (NaCl). Vannak esetek, amikor a Klór más "társsal" találkozik és klórsavvá alakul. Na azzal már nem szívesen találkozna senki...Ennyit számít, hogy kivel találkozol.

Az emberi kapcsolatok ugyanígy működnek. Esélyes, hogy erre is igaz a mondás: amint fent, úgy lent. Ahogy kicsiben, úgy nagyban...

A kapcsolatok elején a hatalmas vonzás, szélsőséges érzelmek elvihetnek abba az irányba, ami a rózsaszín ködöt erősíti. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a mindent elöntő érzés örökké ki fog tartani és "ez azt jelenti, hogy ő az igazi, akivel egész életünkben együtt leszünk". Aztán eltelnek napok, hetek és azok a bizonyos puzzle darabkák összeilleszkednek, vagy igyekeztek összeerőszakolni, mert annak össze kell passzolnia, mert így akarom és akkor így is lesz. KÉSZ!

Amikor két lélek "SAVAT" alkot, vagy mérgező gázt...akkor az mindkét félre ártó lesz, a környezetre pláne.Van ilyen. Van ilyen, amikor nem egymást segítik, erősítik, felemelik, hanem sokkal inkább lehúzzák, fárasztják, kizsigerelik, fullasztják...

Na EZ AZ a történet, amire gondolok. Az ember távolról azt mondaná, hogy "ááááá, ki az a hülye, aki ebből nem akar kilépni és benne marad? Ki az a bolond, aki szeret szenvedni??? Ki az a vaksi, aki ezt nem veszi észre?" :) Nos bevallom fiatalabb koromban én is hajlamos voltam kimondani ezeket a kérdéseket, ítélkeztem. Aztán én is belepottyantam hasonló szituációkba, ahol mondhatni mélyen benne voltam a trutyiban és érzelmileg érintetté váltam. OTT BELÜL már nem annyira egyértelmű semmi. Hisz szeretem, ő szeret. Bántom, ő is bánt. Fárasztom, ő is fáraszt. Aztán egy idő után már azt sem tudjuk ki kezdett mit és miért. Aztán már szabadulnánk, kitörölnénk, elfelejtenénk, DE NEM MEGY.

MIÉRT NEM MEGY? MI VAN AKKOR, HA SZABADULNÁL, KITÖRÖLNÉD, ELFELEJTENÉD? (VAGY fekete humorral élve: FELGYúJTANÁD ÉS LELÖKNÉD EGY SZAKADÉKBA?)

Most egy kevésbé erőszakos és gyilkos módszert fogok elmondani inkább, mert nyilván nem az a megoldás, hogy a másikat továbbra is bántsuk és bármelyikünk élete rámenjen.

Először is mi akadályozhat leginkább abban, hogy elengedjétek egymást?

• félelem a csalódástól és kudarc érzéstől - ugyanis csak akkor lesz 1000%-ban benned ennek a hatása, ha végleg vége. Addig csak féltek ettől.
• félelem, hogy ilyen hatalmas és szélsőségesen viharos érzés soha többé nem lesz
• nem lesz többé ilyen férfi / nő az életetekben
• tagadjátok, hogy együtt akartok lenni, helyette azt hajtogatjátok, hogy külön akartok.

Legtöbbször ezzel a tagadással találkoztam a terápiás foglalkozásaim során és nem csak a párkapcsolatok területén. Rá kellett jönnöm, hogy az életben legtöbbször homlokegyenest az ellenkezője igaz annak, mint amit az emberek maguknak mondogatnak és természetesen annak is, amit a külvilág felé kommunikálnak.

Amennyiben tényleg el akarod engedni a másikat, akkor el is fogod tudni engedni. DE HA CSUPÁN azt mondogatod, hogy "én el akarom engedni" és a lelked mélyén te még mindig szereted és várod, hogy megváltozzon valami, csoda történjen és AKAROD ŐT, akkor tulajdonképpen az elengedési vágyad kamu. NAGY KAMU.

ÉS ITT JÖN A CSAVAR A SZTORIBAN...

Ha tényleg szeretnétek elengedni egymást (és magatokat), akkor első körben be kell ismerni, hogy el sem akarjátok engedni egymást és jó volt együtt. Aztán a félelmeket, fájdalmakat. Ha ez mind be lett ismerve, kimondva = tudatosítva lett, akkor érdekes módon szinte egyből meg is történik az elengedés. Felszabadultok.

Tehát összefoglalva: a valódi elengedéshez szükség van a tisztázásra. Első sorban önmagad felé. Ha már egyik fél tisztázta a történetét magában, akkor a másik is el fogja tudni engedni. Nyilvánvaló még egyszerűbb, ha mindkettő megérti együtt, de erre a való életben kevés példát látni, főleg az elmérgesedett kapcsolódás miatt.

Ezek után én még saját tapasztalataim szerint alkalmaznék egy gyász időszakot is, ahol pihentetem magamat, és elköszönök a másiktól. Gyújtok egy-egy gyertyát pár napon keresztül és magamban elengedem, kifújom, lélegzem és fókuszálok magamra. Mindent, ami én vagyok, azt belélegzem. Mindent, ami másoktól jött át, mások fájdalma, mások története, azt pedig kifújom. Ezzel az egyszerű gyakorlattal letisztul és semlegessé válik idővel.

Szeretettel kívánom, hogy neked / nektek is sikerüljön.

Jani

*******************************************

NEM KELL EGYEDÜL CSINÁLNOD. Ha kezdő lökés kell, vagy tudatalatti nyomozásra van szükséged keress fel, írj: takacs.janos.istvan@gmail.com