Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Elérkezett a születés hete, ami egy csodálatos kezdeményezés, hiszen olyan dolgokat tanulhatsz, amit egyelőre leginkább csak könyvekből olvashatsz el. A születés hetén minden olyan élményről, módszerről és témáról hallhatsz majd, ami a babák köré csoportosul. Legyen szó akár a gyermekvárásról, harmonikus párkapcsolatról, fogantatásról, családról, áldásos állapotról, örömről és bánatról, meddőségről és megoldásokról, magzati kor traumáiról és hatásairól, szülésről és születésről, szoptatásról és a közelség, érintés fontosságáról... és nem utolsó sorban a gyermekkorról, nevelésről, odafigyelésről. Hú, még felsorolni is soknak tűnik.

Rengeteg ember megfordult már nálam, így történetekkel tele a padlásom. Sokszor felmerült a kérdés: felkészültetek már a babátok születésére? Egyáltalán fel lehet készülni arra, hogy új taggal bővül a család?

Érdekes módon valamiért azt gondolják sokan, hogy nem szükséges és nem is lehet készülni, hisz minden baba másképp viselkedik. Ami anyáinknak, nagyanyáinknak fontos volt és kötelesség, tapasztalat, az ma már nem működik. Vajon igaza van annak, aki azt mondja, hogy felesleges tanulni az idősebbektől?

Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy részben igaz. Nem is feltétlenül a tanítás, hanem a hozzáállás a lényeges, amit talán a régiek jobban magukénak tudtak, hisz más korban éltek. Amíg az 1900-as években és azt megelőzően még a legtöbben otthon voltak a gyermekeikkel és így nevelték a csemetéiket, addig a későbbiekben a háború hatására és egyéb okokból sok asszony arra kényszerült, hogy a gyermeknevelés mellett a férfi munkákat is ellássa (pl. azért, mert a férfi elesett a háborúban, vagy elhagyta, vagy külföldre vonult, elmenekült...).

Vajon ilyen múlttal és tapasztalati információval a testünkben mire vagyunk felkészülve MI, akik most élünk ebben a fejlődős és rohanó korban?

Pont emiatt a hatalmas rohanás miatt gondolom azt, hogy kiemelten fontos felkészülni mindenre és tanulni, gyakorolni. Például kevesen tudják azt, hogy érdemes már a gyermekvállalás előtt eldönteni, hogy mit szeretnétek együtt és miért fontos a baba születése.

Miért szeretnétek babát? A kapcsolatotokat szeretnétek továbbörökíteni egy gyönyörű gyermekben, mint a szerelmetek gyümölcsét? A család nyomására és az elvárások miatt? Benne vagytok már a korban és a társadalom is azt sugallja, hogy "most már illene"? Össze akarjátok magatokat láncolni és erre a gyermeket használjátok? Kapcsolati gondjaitok vannak és tőle várjátok a megoldást, hogy "majd talán a baba segít megoldani és közelebb kerülünk egymáshoz"? Esetleg csak egyikőtök szeretné és a másik nem is tud róla?

Ideje úgy kezelni a gyermeket már a fogantatástól kezdve, mint egy különálló lényt, aki lát, érez, hall és megjegyez mindent. SŐT. Mivel a terápiás foglalkozásaim vezetése közben azt is megtapasztalhattam már, hogy sokkal többet tud egy kis gyermek, mint gondolnánk, ezért még korábbra menjünk.

A gyermek várása és nevelése már a fogantatás előtt megkezdődik azzal, hogy hogyan álltok hozzá. Ha szeretettel várjátok és olvastok róla, álmodoztok róla, közösen, kézen fogva, és a kapcsolatotok is harmonikus, akkor szinte biztos, hogy egészséges fészekbe foganhat meg a jövevény embermag családotokba. Így biztosan a nő puha meleg öle kedves lesz a gyermeknek, hisz szeretettel várják.

De mi van akkor, ha a kisbabát nem várják, hanem csak a feszültség van folyamatosan? Mi van akkor, ha az anyukát kényszerítik a "szerelemre" és ennek fájdalmas gyümölcse lesz a pici? Mi van akkor, ha mindenáron fiút akar az egész család és közben egy aranyos kis csöpp lányka sikerül? Visszaküldjük az égieknek a gólyával? Mi van akkor, ha az anyuka és apuka folyamatosan veszekszik, és nem oldanak meg semmit? Mi van, ha mindkét szülőnek rettentő rossz gyermekkora volt és remegve állnak a gyermekvállaláshoz? Mi történik akkor, ha az anyósok terrorizálják a gyerekeiket, hogy "ha majd megszületik a gyermeketek, akkor milyen jó lesz, mert szinte sajátomként nevelhetem a piciket és mindent meg fogok nekik adni...ti meg addig nyugodtan foglalkozhattok magatokkal és dolgozhattok"?

Rengeteg félelem és stressz jöhet közbe, amire a felnőtt párok nem is gondolnak, pedig fontos lehet. Hisz ahogyan a párkapcsolat és házasság is akkor tud egészségesen működni, ha a két ember nem egymástól várja a boldogságot és teljességet, hanem már viszonylag egyben vannak, úgy a gyermekvállalásnál sem árt, ha a két fél tudja mit szeretne. Természetesen ez a megjegyzés támadható, hiszen ki az, aki manapság egyben van? És mi van azokkal, akik sorra potyogtatják az utódokat és mégis elvannak? Na persze abba senki sem gondol bele a harcos véleményezők közül, hogy mit gondolnak azok a gyerekek, akik oda születnek? Szeretik őket? figyelnek rájuk eleget?

A következő írásomban arról fogok írni, hogy miképp lehet helyretenni a belső konfliktusokat, mi jöhet elő a babavárás közben és mi a helyzet a magzati emlékekkel. Ez egy fontos írás lesz, hiszen a magzati kor egyik legfontosabb állomás az életünkben, legtöbben onnét hozunk feldolgozatlan traumákat. Ne feledd, olyankor még egy vérkörön vagy édesanyáddal, egy a keringés, egy az érzés, egy a véráram... Amit ő érzett, azt érezted te is. Amit ő gondolt, azt gondoltad te is. Ami neki fájt, az neked is fáj. Aminek ő örült, annak te is örültél. És még folytathatnám. De egy valami fontos: ezeket idővel szét kell tudni választani, hisz már nem vagy egy "körben" vele. Már különálló lény vagy.

Szép napot és hetet kívánok!
Várlak holnap ugyanitt!
TJI, a Tudatalatti Detektív