Takács János - Gyakorlati Önismereti Foglalkozások

Egyéni és csoportos önismereti lelki tuning, fejlesztés

Önmagába forduló karmikus életspirál

Honnan jöttél, hol tartasz és hova mész? Mindig fontosnak tartottam tisztában lenni ezzel a 3 dologgal, hiszen a múltunk meghatározza a jelenünket és a jövőnket is. Viszont mindezt csak akkor tudjuk megváltoztatni, ha hagyunk elegendő időt a megismerésére :) Korábban már sokat piszkálgattam a témát, körbejártam, nézegettem. Most megint egy új nézőpontból fogom boncolgatni az életünket, mint folyamatot.

Kicsi gyerekkoromtól kezdve érdekelt, hogy mi hogyan működik, és mitől működik úgy, na és persze a végső kérdés: MIÉRT működik és működünk???

kivancsi-gyermek.jpgFigyeltem amit mondanak a környezetemben, hallgattam a rádiót, tévét, olvastam könyveket, jártam iskolába és tanultam, szívtam magamba a sok információt és minél több lett az elméleti tudás, annál több lett a kérdőjel és a furcsa érzés belül. Sok-sok ellentmondásba ütköztem és rájöttem arra is, hogy minél jobban figyelek és minél inkább a mélyére ások a dolgoknak, miközben távolról is figyelem, annál inkább észre lehet venni a világban létező sánta dolgokat. Úgy érzékeltem mindig, hogy a világban létező dolgok legtöbbje fordított képet mutat arról, mint ahogy az valójában van. "Légy nyitott és őszinte" - mondják sokan, miközben hazudnak, zárkózottak és másnak mutatják magukat, mint ahogy valójában érzik azt. Az első 15-20 évemben eljutottam odáig, hogy meg akarom ismerni a világunk és az ember működését, vagy mondhatjuk úgy is, hogy szeretném felismerni azokat az összefüggéseket, amelyek mindig is bennem és körülöttem voltak. Mindig úgy éreztem, hogy kiböki a szemem a sok igazság. Amit meg mutatni próbálnak az emberek, az pedig csak egy álca, egy burkolat, álarc...Melyiknek higgyek? Az igazságnak, mégpedig az, amit érzek és amit a belsőm sugall.

Miközben ezeken a folyamatokon keresztülrágtam magam, rájöttem, hogy minél tudatosabban élek, annál erőteljesebben észreveszek összefüggéseket és ismétlődéseket. Aki jártak már nálam csoportos tréningen, azok tudják, hogy gyakran szóba szoktam hozni az élet ismétlődéseit, amik tulajdonképpen olyan események, melyek folyton visszatérnek. Visszatérnek azért, hogy tanuljunk belőle, mindig újabb és újabb aspektusból mutatva meg azt. Ha felismered az új arcon keresztül az ismétlődést, akkor visszamosolyog rád és egyre ritkán mutatja meg magát. Ezáltal pedig egyre erősebben és élesebben láthatod azt, ami a valóság és szeretet.

Önmagába forduló = ismétlődő

Karmikus életspirál

spiral-lepcso.jpgKépzelj el magad előtt egy spirált, sokan még emlékeznek biztosan a régi vonalas telefon spirálos vezetékére. Meg is van, ugye?!:) Képzeld el, hogy ez nem más, mint életed vonala. Haladsz, úszol az árral, mész előre és sorra jönnek a karmikus feladatok. Feladatok, melyek azért vannak, hogy egyre boldogabb lehess. Ezt az utazást nem mindenkinek egyszerű boldogsággal és könnyedséggel megélni, mert rögös út ez, rengeteg fájdalommal, csalódással, kudarccal és újrakezdéssel, ami természetesen egyeseknél még több kudarcot hozhat és hátszelet a lejtőn lefelé. Másoknál viszont fényt hoz és erősebb felemelkedést ahhoz, hogy végre kimásszon a gödörből és tanulva a régi kudarcokból, azok körülményeiből, újult erővel felállva lépkedjen karmikus életspirálján felfelé.

Szemléletes dolog a telefondrót, hisz ha megnézed oldalról, akkor úgy néz ki, mint a lépcsőház szintjei. Vízszintes vonalakból állnak. Ha széthúzod a kábelt (biztos csináltál ilyet, ha máskor nem, gyermekkorodban), akkor nem csak vízszintes vonalakat látsz majd, hanem ezeket összekötő kis "lépcsőket". A történetek egymás után történnek, ahogy az egymás utáni életeink is, mintha párhuzamosokat látnánk. Aztán jön még egy érdekes játék. Képzeld el, hogy ezt a telefonkábelt használod csatornának. Pici vagy és ezt a spiráltól övezett csatornát használod utazásra. Látszik, hogy kör alakú a csatorna, mint ahogy sok vallásban is mondják: 1 életünk van, amelynek az eleje és a vége nagyban hasonlít egymásra: porból lettünk és porrá leszünk = kör.

De azt ne feledd el soha, hogy ez egy spirál, ami bár oldalról párhuzamos vonalaknak látszik, fentről és belülről körnek, csőnek...de ha összességében, összevontan távolabbról nézzük, akkor ez nem más, mint egy önmagába forduló spirális történet, ahol mondhatjuk: ugyanazt éljük meg többféle szinten, kicsit más helyen, más időben, de ugyanazon a fejlődési vonalon. Mindenkinek van ilyen életspirálja :) És mekkora poén az élettől a DNS ;)

Szerencsés embernek tartom magam, mert az elmúlt 15-20 évben több ezer ilyen életvonalat, karmikus utat nézhettem végig és vizsgálhattam meg közelebbről mások és a saját életemben egyaránt. Izgalmas, ahogy a kis építőelemek egymásra épülve megmutatják magukat, megmutatják az egész utat időben és időtől függetlenül.

Úgy tapasztaltam eddig, hogy bárki képes erre, ha azt megtanulja és odafigyel az építőkockákra. A saját életedben is felismerheted ezeket az elemeket, megvizsgálhatod a múltadat, jelened és jövődet. Hatalmas energiákat szabadít fel, ha rájössz, hogy te hol működsz ebben az összetett, és fenomenálisan összerakott gépezetben!:) Fontos vagy és szükség van rád!

Szép napot kívánok!

János (alias TJI, a Tudatalatti Detektív)

retegek-szintek.jpgFigyelem! Már csak 3 hely van az október 19-i Reinkarnációs és (ős)generációs tréningre. Szervező és tréningvezető: Takács János István, a KARMA KAPU alapítója. Helyszín: Békés Harcosok Klubja. Részletek és jelentkezés itt: http://goo.gl/GzHM6P

A bejegyzés trackback címe:

https://kezdolokes.blog.hu/api/trackback/id/tr835551168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ha kezdő lökés kell...

takacs-janos-istvan-tudatalatti-detektiv-profil.jpg

Jani vagyok. (Takács János István, TJI, Zen) Természetgyógyász-kineziológusként kezdtem 2001-ben és azóta segítem az engem felkereső embereket. Azóta folyamatosan kutatom, fejlesztem módszereimet, hogy a lehető leghatékonyabban kísérhessem a fejlődés, gyógyulás, tanulás útján azokat, akik erre vállalkoznak, bejelentkezve hozzám. Az egyéni és csoportos foglalkozásokon kívül életcélom és hivatásom átadni azt a lelkesedést, látásmódot, tiszta szeretet érzését, nyitottságot, motiváltságot, amit születésem óta hordozok és fejlesztek. Ezért írom ezt a blogot is :)

TEHÁT: Ha kezdő lökésre van szükséged, keress fel, szeretettel várlak!

ITT JELENTKEZZ BE LELKI FOGLALKOZÁSRA:

takacs.janos.istvan@gmail.com

ITT REGISZTRÁLJ ÖNISMERETI FOTÓZÁSRA:

tjicasting@gmail.com

süti beállítások módosítása